A LORO ALAPÍTVÁNY ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA
Az adatvédelmi törvény által megkövetelt biztonságnak legjobb tudásunk, s készségünk szerinti betartásához a következő határozatokat hozzuk meg:
Munkánk alapvető eleme a hozzánk segítségért fordulók számára felkínált anonimitás, ezen belül is a konzultáció. A bejelentkezőkről eddig sem tároltunk, és ezután sem fogunk tárolni semmilyen adatot. Mivel a konzultáció adományjellegű/ingyenes és anonim, ezért csak akkor történik adatkezelés, ha adományt adnak. Amennyiben nem telefonon vagy személyesen, hanem e-mailben történt a konzultációra való bejelentkezés, akkor az ügyvezetőnk csak a kliens kérésére törli az e-mailt az Alapítvány elektronikus rendszeréből.
Az Elengedés Háza bennlakásos programjaira jelentkezők jelentkezési lapját a jövőben addig tároljuk, amíg ők az Elengedés Házában tartózkodnak. Akik több napot töltenek az Elengedés Házában a jelentkezési lapon aláírásukkal felelősséget vállalnak az etikus viselkedésükért, a ház és a berendezési tárgyak megfelelő használatáért, s önmagukért. A távozásuk után legkésőbb az adott hónap végéig ügyvezetőnk a 3325 Noszvaj, József Attila u. 20 szám alatti telephelyünk vegyes tüzelésű kazánjában megsemmisíti az írásos jelentkezési lapot.
Az Elengedés Házában tartózkodók adatait, a papír alapú lapok megsemmisítéséig a 3325 Noszvaj, József A. u. 19. alatti zárt irodánkban tároljuk, csakúgy, mint az e-mail mellékletként beküldött jelentkezési lapokat, melyek legkésőbb az Elengedés Házában való tartózkodás hónapjának végéig az ügyvezető által törlésre kerülnek az alapítványi elektronikus rendszerből. A jelentkezők e-mail címeit a kliensek e-mailben vagy telefonon történő kérésére töröljük csak a rendszerünkből, azért, hogy további segítő ajánlatainkról hírlevél útján értesíthessük őket. E-mailen keresztül bármikor kérheti a kliens az adatai törlését, aminek az e-mail elolvasása után azonnal eleget teszünk.
Az elektronikus adattárolással kapcsolatosan kijelentjük, hogy számítástechnikai eszközeink, s mobil telefon készülékeink jelszóval védettek, azokhoz senki nem férhet hozzá a LORO Alapítvány főállású alkalmazottain, s kuratóriumának tagjain kívül. Kijelentjük továbbá, hogy kommunikációnkat a hozzánk fordulókkal elsősorban honlapunkon (www.elengedeshaza.hu) folytatjuk. Elsősorban, ott jelentetjük meg ajánlatainkat, valamint nyomtatott szóróanyagainkon, kiadványainkon keresztül, melyeket előadásainkon, rendezvényeinken, vagy külön kérésre kaphatnak meg az érdeklődők. Kijelentjük, hogy semmilyen erőszakos, vagy zaklató módon nem keresünk meg számunkra ismeretlen embereket, nem birtoklunk címlistákat, s nem is fogunk ilyen formában sem postai, sem elektronikus úton mások privát szférájába behatolni. E-mailen keresztül csak azokat értesítjük munkánkkal kapcsolatosan, akik minket korábban e-mailen keresztül megkerestek, vagy támogatják segítő tevékenységünket. A beérkezett e-mailek a jelszóval védett gépeinken vannak tárolva. Kijelentjük, hogy e-mail címeket senkinek nem adunk tovább. Egyúttal nyilatkozunk, hogy a zárt irodában a főállású ügyvezetőn, a szakmai vezetőn, s a kuratórium tagjain kívül, valamelyikük jelenléte nélkül senki más nem tartózkodhat. Az irodához kulcsa csak a szakmai vezetőnek, s az ügyvezetőnek van.
Az Alapítvány minden okirata, hivatalos irata itt tárolódik, illetve megbízási szerződéssel alkalmazott könyvelőnknél, akivel 2018. 05. 22-én új írásos adatfeldolgozási szerződést kötöttünk.
Ezúton nyilatkozunk arról, hogy a kiállított számlákon, bevételi pénztárbizonylatokon, egyéb iratokon található adatok zárt irodánkban vannak őrizve, azokhoz főállású alkalmazottaink (2 fő), s kuratóriumi tagjainkon (3 fő) kívül más nem férhet hozzá, s egyedül az illetékes hatóságok képviselőinek vagyunk készek átadni az adatokat. A könyvelőnknél tárolt iratok-adatok biztonságáért pedig ő vállal felelősséget.
Alapítványunk nem vezet papír alapú címlistát, s a hozzánk fordulókkal is csak akkor keressük a kapcsolatot, amennyiben ezt ők igénylik. Azoknak, akik 3 éven keresztül nem tartják a kapcsolatot velünk az e-mail elérhetőségét az utolsó kapcsolatfelvétel évét követő 3. év végén töröljük a gépeinkből.
Szervezetünk rendelkezik saját honlappal: www. elengedeshaza.hu címen. A honlapunk nem interaktív jellegű, nincs lehetőség személyes adatok megadására. Kizárólag az érdeklődők tájékoztatását szolgálja. Aktuális adatvédelmi szabályzatunk a honlapunkon is elérhetővé van téve, így bármely programunkra jelentkező személy számára elérhető, s megismerhető.
Honlapunkról letölthető jelentkezési lapon szereplő személyes adatok védelméről, s azok megsemmisítéséről az 1. oldalon nyilatkoztunk.
Egyéb rendezvényeinken /előadások, workshopok, nyitott napok/, melyekre nem szükséges előzetes bejelentkezés, szintén anonimok. Azokon semmilyen személyes adatot nem gyűjtünk, s annak következtében nem tárolunk (kivéve azokat, melyek pályázathoz kötöttek, a pályáztató által megadott időtartamig – természetesen ilyen lista esetén a résztvevők személyesen nyilatkoznak az adataik kezelésének engedélyezéséről). Ha valamely rendezvényen valaki egyéni önkéntes adományt ad a LORO Alapítványnak, akkor az adományról kiállított bevételi pénztárbizonylaton szereplő adatokat a számviteli törvény 169 §-nak megfelelően 8 évig irodánkban/könyvelőnknél megőrizzük, azok biztonságáért felelősséget vállalunk.
Minden általunk szervezett rendezvényünkön a LORO Alapítvány adatvédelmi szabályzata nyomtatott formában mindenki számára látható, elérhető módon ki van helyezve.
Mivel egész tevékenységünk az anonim segítségnyújtást szolgálja, elsősorban a kapcsolati és a spirituális egészség előmozdítása érdekében, ezért most itt nyilatkozom arról, hogy minden általunk felügyelt személyes jellegű és egyéb adatot etikusan, bizalmasan kezelünk, s ilyen információkat senkinek sem adunk tovább és nem kérünk másoktól sem.
Bízunk benne, hogy a hozzánk fordulók adatainak a védelmét magas szinten biztosítani tudjuk és segítő munkánkkal támogatni tudjuk mindazokat, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket.
Kovács Gábor
LORO Alapítvány
kuratóriumi elnök
Noszvaj, 2023. november 25.